Budapesti raktárpiac I. félév: csökkent a bérbe adott terület
2006.08.12.
A budapesti és a főváros vonzáskörzetébe tartozó területeken 51,5 ezer négyzetméternyi logisztikai és raktáringatlant adtak bérbe az első félévben, 2,5 ezerrel kevesebbet, mint a múlt év hasonló időszakában.
Az elemzés szerint a piac jelenlegi bizakodó magatartását a függőben lévő tenderek és a korábbi évek intenzívebb második féléves adatai támasztják alá. Amennyiben a tendereket a második félévben konkrét tranzakciók is követik, úgy a tavalyi 119 ezer négyzetméternyi bérbe adott terület 2006-ban is megvalósulhat. A kínálati oldalon a kiélezett verseny hatására, a fejlesztők és befektetők kedvezőbb kondíciókat kínálnak, mely a bérleti díjak enyhe csökkentésén kívül rövidebb bérleti terminusok formájában is megmutatkozik. Jelenleg mintegy 850.000 négyzetméter raktárterület áll rendelkezésre a fővárosban és környékén. Csak az első félévben 81.000 négyzetméter raktárépület készült el - ami némileg elmaradt a fejlesztői tervekben eredetileg szereplő összterülettől -, és 86.300 négyzetméter építés alatt lévő épület befejezése várható 2006. második félévében. A befektetői igények miatt a fejlesztői kedv továbbra is töretlen, s több fontos fejlesztés várható az elkövetkező időkben, többek között a Ferihegyi Repülőtér, az M0-ás és M4-es gyorsforgalmi utak új szakaszai környezetében, illetve az épülő M0-ás új Duna-híd pesti oldalán is. A spekulatív fejlesztések növekvő részarányának hatására az üresedési mutató fél év alatt 4 százalékponttal, 12,1 százalékra emelkedett, s e mutató rövidebb távon valószínűleg nem változik érdemben a kínálati oldal erősödése miatt. Az átlagos bérbe adott területnagyság továbbra is alacsony, 2.500 négyzetméter a spekulatív, míg 9.250 négyzetméter az elő-bérletek esetében. A logisztikai cégek bérleti aránya továbbra is 55 százalék feletti, mely alapvetően meghatározza a piacot. Ez az arány Románia és Bulgária közeli uniós csatlakozása miatt várhatóan emelkedni fog, mivel nő a térség kereskedelmi volumene. A bérleti díjak a korábbi trendet követve kisebb csökkenést mutatnak, döntően négyzetméterenként és havonta nettó 4 euró alatt alakulnak az új bérleti szerződéseknél, míg a korábbi években kötött - több alkalommal indexált - árak színvonala ennél jelentősen magasabb. A két szélsőséges tartomány átlagaként a modern raktárak átlagos effektív bérleti díja havonta nettó 4,2 euró/négyzetméter körül alakul Budapesten.
Forrás: MTI
Tartalmi partnetünk a www.ingatlanhirek.hu

Raktár ajánló

kiadó terület: 5827 m2
Táncsics M. u. 80.
kiadó terület: 6900 m2
Raktár utca 1.
kiadó terület: 6649 m2
Akadály u. 15.
kiadó terület: 2195 m2
Nagytétényi út 220
kiadó terület: 20000 m2
Rozália Park II (Verebély László utca 2.)

Iratkozzon fel! - raktárpiaci hírfigyelő

- napi, heti
- kategorizált
- téma szerinti logisztikai hírek
feliratkozás

Társ oldalak

     
Magyar Környezettudatos
Építés Egyesülete
Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete