Álom Sziget épül az Óbudain
2006.04.19.
A jövő év elején megkezdődhet az építkezés a Óbudai sziget déli végén, ahol az Álom Sziget 2004 Ingatlanfejlesztő Kft., az izraeli Plaza Centers és az MKB alkotta konzorcium egy 1,5 milliárd eurós beruházás során több szállodát, szabadidős és sportlétesítményt hoz létre ? közölte lapunkkal Sammy S. Smucha, az ingatlanfejlesztést irányító kft. ügyvezető igazgatója és résztulajdonosa.
Egyelőre a tervezési szakaszban vannak, az elképzeléseket nem kell átdolgozni ? mondta, cáfolva azt, hogy a kerületi önkormányzat ? a főváros nyomására ? csökkentetné a projekt egyik elemének számító konferencia-központ méretét. Előzőleg a Fővárosi Önkormányzat átdolgozásra visszaküldte a szabályozási tervet a kerületi testületnek, és kérte, hogy a kerület ennek alapján állapodjon meg a fejlesztővel. Az is nyilvánosságra került, hogy a főváros április végén visszatér az ügyre, ám mivel a terület már magánkézben van, legfeljebb a beépítés tervezett 30 ezer négyzetméteres méretét csökkenthetnék. Másrészt bizonyos környezet-, illetve árvízvédelmi és közlekedési beruházásra szoríthatják rá a beruházót. A tervek egy pályázaton nyernek végső formát, ebben magyar építészek is részt vesznek. A környezetvédők és a kerület kérésére a fejlesztő külön környezetvédelmi tanulmányt készít, mielőtt megkezdődik a kivitelezés. Fővállalkozót még nem választottak, sőt a tervek szerint a beruházás mérete miatt eleve több céggel szeretnének szerződni. Ugyancsak nem dőlt el, hogy mely pénzintézetek finanszírozzák az építkezést. Sammy Smucha úgy látja: a néhány évvel ezelőtti állapothoz képest jelenleg sokkal kedvező feltételekkel lehet kölcsönt felvenni Európában, s gyakorlatilag ma a bankok versengenek a lehetőségért. Az ügyvezető igazgató szerint számukra az lenne az ideális, ha a szállodák, a kaszinó és a szabadidős létesítmények mind egyetlen csoport üzemeltetésében működnének. Több nagy nemzetközi társasággal tárgyalnak majd. Az elképzelések szerint 6-8 szállodát, 4 apartmanhotelt, egy 3500 személy befogadására alkalmas kongresszusi központot, egy amerikai stílusú kaszinót, továbbá kisebb üzleteket, sportpályákat, két kisebb hidat és bicikliutat építenek. Saját költségre áthelyezik a HÉV-megállót, felújítják a közeli buszvégállomást, de létesítenek egy víziparkot és növelik, illetve megújítják a zöld felületeket. Tizenkét régi épületet meghagynak a szigetrész nyugati oldalán, köztük a Hadrianus-palota maradványait, ahol múzeumot alakítanak ki. Ötvenezer új munkahely jön létre a beruházás hét éve alatt, ezek zöme az üzemeltetésnél. Emiatt sokkal több turista jön Budapestre, akik több időt és több pénzt is költenek majd ott, illetve a városban ? fűzte hozzá.
Forrás: Világgazdaság online
Tartalmi partnetünk a www.ingatlanhirek.hu

Raktár ajánló

kiadó terület: 5827 m2
Táncsics M. u. 80.
kiadó terület: 6900 m2
Raktár utca 1.
kiadó terület: 0 m2
Vasút út
kiadó terület: 2195 m2
Nagytétényi út 220
kiadó terület: 20000 m2
Rozália Park II (Verebély László utca 2.)

Iratkozzon fel! - raktárpiaci hírfigyelő

- napi, heti
- kategorizált
- téma szerinti logisztikai hírek
feliratkozás

Társ oldalak

     
Magyar Környezettudatos
Építés Egyesülete
Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete