A 2444 négyzetméteres üzemcsarnok és a hozzá kapcsolódó infrastruktúra, utak, közművek kialakítása 481 millió forintba került, ebből csaknem 235 millió forintot uniós támogatás fedezett - mondta a szakember. A Masped-csoporthoz tartozó GlobalLog Logisztikai Kft. jogelődjét 1997-ben azzal a céllal alapították, hogy létrehozza és üzemeltesse az M5, illetve M43 autópályák bevezető szakasza mellett elhelyezkedő 46 hektáros nagyságú területen fekvő Szegedi Ipari Logisztikai Központot. A SZILK fejlesztése 2006-ban kezdődött el, melynek legfontosabb célja, hogy a Dél-alföldi régió legjelentősebb logisztikai szolgáltatója legyen.
A SZILK rendelkezik mind az "intermodális logisztikai központ", mind az "ipari park" címmel. Fontos elemként jelenik meg a tevékenységek között az ingatlanok hasznosítása, a raktározási lehetőségek kiaknázása és a tanácsadás. A GlobalLog Kft. 2006-2007-ben kezdte meg a tényleges fejlesztést, akkor első ütemben egy 2600 négyzetméteres raktárépület készült el, valamint egy irodaépület, amiben a vámhivatal kapott helyet. Emellett kamionparkolók készültek el és megkezdődött a logisztikai tevékenység. A második ütemben az infrastrukturális fejlesztések mellett elkészült a Hansa-Kontakt Kft. 30 ezer négyzetméteres raktárbázisa és az irodaépülete, ezt követte a Volvo Hungária Kft. kamionszervize és logisztikai bázisa, egy újabb raktárépület és a Hansa-Kontakt Kft. C C áruháza. A logisztikai központ 13 hektáros területén alakítja ki 920 megawatt kapacitású, kombinált ciklusú gázturbinás erőművét a Szeged Energia Zrt. - mondta az ügyvezető igazgató. A SZILK még meglévő 5-6 hektárnyi szabad területe iránt részben betelepülni szándékozó vállalkozások érdeklődnek, és a Globallog Kft. raktárkapacitását is bővítenék. Az új csarnokba kamionszerviz és értékesítési bázis költözik.
|
kiadó terület: 1500 m2
II. Rákóczi Ferenc út 195-197.
|
|
kiadó terület: 6900 m2
Raktár utca 1.
|
|
kiadó terület: 1608 m2
Szõlõkert u. 4.
|
|
kiadó terület: 1500 m2
Tópark u.
|
|
kiadó terület: 12000 m2
Rozália Park II (Verebély László utca 2.)
|