A Jones Lang LaSalle jelentése szerint 2011 negyedik negyedévében is erős maradt a kiskereskedelmi ingatlan befektetési piac. Előzetes elemzések szerint az éves közvetlen befektetések a kiskereskedelmi ingatlanok terén valószínűleg meghaladják a 28 milliárd eurót, ahogy azt a Jones Lang LaSalle előrejelzése korábban az év folyamán megjósolta; ez jelentős növekedés a 2009-es 12,3 milliárdos illetve a 2010-es 20,7 milliárdos volumenhez képest.
Földrajzilag az aktivitás nagy része továbbra is az Egyesült Királyságra és Németországra fókuszál. Az Egyesült Királyság vezeti a ranglistát, annak ellenére, hogy Németország erős második féléves teljesítményt mutatott. 2011 első negyedévében a Capital Shopping Centres megvásárolta a Trafford Centre-t Manchesterben több mint 1,8 milliárd euróért; ez volt az elmúlt év legnagyobb értékű tranzakciója az Egyesült Királyság piacán. Münchenben a negyedik negyedévben a TIAA-CREF (az amerikai tanárok nyugdíjpénztára) által megvásárolt Perlacher Einkaufs Passagen (ismert nevén PEP bevásárlóközpont) lendítette fel leginkább a németországi eredményt, melyet több mint 400 millió euróért adott el az RREEF.
Franciaország és Svédország ugyancsak erős utolsó negyedévet tudhat magáénak. Franciaországban a La Française AM, a Crédit Mutuel Nord többségi tulajdonában lévő befektetési alap, megvásárolta a Carrefour ingatlanok portfólióját 365 millió euróért. Svédországban a negyedik negyedévben az AMF Fastigheter, a svéd AMF nyugdíjalap ingatlan leányvállalata egy három bevásárlóközpontot tartalmazó portfoliót vásárolt Stockholmban. A stockholmi portfoliót a Centenitől vásárolták, melynek tulajdonosa a Royal Bank of Scotland.
Jeremy Eddy, az európai kiskereskedelmi befektetések vezetője így nyilatkozott, “2011-ben változó ütemű fejlődést tapasztaltunk az európai nemzeti gazdasági teljesítmények és stabilitás diktálta befektetések és árképzések tekintetében. A teljes tranzakciós volumen mintegy 75 százaléka mindössze öt országban történt. Ez a polarizáció nem pusztán földrajzi, hiszen főként az elsődleges ingatlanokra koncentrált.
Hasonló trendet várunk 2012-ben is, bár be tudunk azonosítani új piacokat, és támogatjuk a sajátos jellemzőkkel rendelkező mikro lokációk iránti keresletet is, különösen a fenntartható és megfizethető bérleti díjak irányában, földrajzi elhelyezkedéstől függetlenül. Ez a megközelítés segít a befektetőknek a főbb piacok szűk körén kívüli lehetőségek felismerésében - melyekre jelenleg a döntő többség koncentrál -, amelyek végül nagyobb megtérülést jelentenek majd hosszabb távon.”
|
kiadó terület: 1500 m2
II. Rákóczi Ferenc út 195-197.
|
|
kiadó terület: 6900 m2
Raktár utca 1.
|
|
kiadó terület: 1608 m2
Szõlõkert u. 4.
|
|
kiadó terület: 0 m2
Dózsa György út 26.
|
|
kiadó terület: 12000 m2
Rozália Park II (Verebély László utca 2.)
|