A fémmegmunkálással és felületkezeléssel foglalkozó, évi mintegy 15 millió euró forgalmat lebonyolító, 320 embert foglalkoztató leányvállalat új partnerének németországi, Holzhausenben lévő gyára számára készíti az erősáramú megszakítókba beépülő 16 különböző típusú megmunkált alkatrészt - mondta el az MTI-nek a tagvállalat ügyvezető igazgatója.
Kiss Norbert tájékoztatása szerint a vállalkozás a projekt elnyerése miatt 50 millió forint értékű technológiai fejlesztést is megvalósított, s egy új megmunkáló központ állított munkába.
A mostani beruházással és négy legmodernebb CNC gép korábbi megvásárlásával megvalósított technológiai fejlesztés eredményeként a főként az autóiparnak beszállító tagvállalat megerősítette pozícióját az ipari alkalmazások piacán - tette hozzá az ügyvezető.
A VT Metál Kft fő beszállítói területe az autóipar. A hazai kis-és középvállalatok, a multinacionális cégek magyarországi leáníyvállalatai mellett több nyugat-európai vállalkozással is üzleti kapcsolatban áll.
Legújabb partnere az 1989-ben alapított Moeller cég az egyik piacvezető az energiaelosztás és az ipari automatizálás területén. Május óta a Videoton régi stratégiai vevőjéhez, az amerikai Eaton csoporthoz tartozik. 12 ezer szakembert foglalkoztat, éves forgalma meghaladja az egymilliárd eurót.
|
kiadó terület: 5827 m2
Táncsics M. u. 80.
|
|
kiadó terület: 6900 m2
Raktár utca 1.
|
|
kiadó terület: 0 m2
Jókai u. 35
|
|
kiadó terület: 2195 m2
Nagytétényi út 220
|
|
kiadó terület: 20000 m2
Rozália Park II (Verebély László utca 2.)
|