Nyírbátorban épít gyárat a Coloplast
2006.04.07.
Egészségügyi eszközgyárat épít Nyírbátorban a dán Coloplast - jelentette be a cég nemzetközi termelési alelnöke csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei városban.
A Coloplast, amely az európai egészségügyi eszköz-piacon forgalmazott termékekből 27, míg az amerikaiból 10 százalékos arányban részesedik, már meg is állapodott a beruházásról a magyar kormánnyal - mondta John R. Nielsen. A dán cég helyettes vezetője elmondta: a megállapodás után megkezdték a nyírbátori egészségügyi eszközgyár beruházásának előkészítését, amely szerinte 8-10 hónap alatt befejeződik. A sajtótájékoztatón jelen lévő Veres János pénzügyminiszter közölte: a dán cég, amelynek Tatabányán már van egy 800 főt foglalkoztató, eredményesen működő gyára, a kormány 2003-tól alkalmazott befektetés-ösztönzési rendszerének keretében kap segítséget szabolcsi befektetése megvalósításához. Balla Jánosné, Nyírbátor polgármestere arról tájékoztatott, hogy az üzem felépítéséhez a város félmilliárd forintos költségből kialakított ipari parkjában biztosítanak helyet, amely most bővül az állam által az önkormányzatnak átadott egykori határőrségi lőtér 12 hektáros területével. A helyhatósági vezető megemlítette, hogy a Colopast-gyár az ipari park második termelőegysége lesz, hiszen nemrég adták át az ott működő autó-kábelgyárat, amelyet a Bátor Product Kft. közel 500 millió forintos beruházással hozott létre és 400 embernek teremt munkahelyet.
Forrás: Menedzsment fórum
Tartalmi partnetünk a www.ingatlanhirek.hu

Raktár ajánló

kiadó terület: 5827 m2
Táncsics M. u. 80.
kiadó terület: 6900 m2
Raktár utca 1.
kiadó terület: 2325 m2
Leshegyi Ipari Park
kiadó terület: 2195 m2
Nagytétényi út 220
kiadó terület: 20000 m2
Rozália Park II (Verebély László utca 2.)

Iratkozzon fel! - raktárpiaci hírfigyelő

- napi, heti
- kategorizált
- téma szerinti logisztikai hírek
feliratkozás

Társ oldalak

     
Magyar Környezettudatos
Építés Egyesülete
Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete